hu en

Mozgásjavító Intézet

Budapest

A Mexikói úti Lajta Béla által tervezett főépület bővítése azért vált szükségessé, mert a jelenlegi keretek között az iskola már nem tudta ellátni a törvény által meghatározott feladatait. A főváros 2004-ben országos nyílt tervpályázatot írt ki a több épületből álló komplexum akadálymentes, a kor igényeinek megfelelő együttes létrehozására. Az irodánk által készített pályázat nyert, mert felvállalt egy olyan szervezési koncepciót, mely jól organizáltan, könnyen és átlátható módon fűzte fel a meglévő és az új funkciókat. Fontos feladatnak tekintettük a     műemléki épülethez való csatlakozás módjának kialakítását. Nem akartunk konkurálni, inkább ellenpontot kívántunk nyújtani a maga korában modern épületnek. Az alapvetően zárt, statikus tömegként megjelenő téglaépület mellé, vele összeköttetésben egy fehér színű, egyszerű tömegképzésű modern épületet tettünk. Az iskola bővítése komoly technikai kihívást is jelentett, mert egy műemlék épület közvetlen környezetében kellett három szintet a mélyben megépíteni.
2010, megépült.